Bejegyzések

Mandulagyulladás

Most meg ez. De ez se új, mivel krónikus gyulladásról van szó, azonban nem okozott tüneteket, max annyi volt az egész, hogy időnként nyeléskor, mintha lenne valami a torkomban, de elég enyhe volt, meg már azzal éltem együtt, már normálisnak hatott. Azt gondoltam, hogy ez az idült orrmelléküreg gyulladás, amire azt mondták, hogy nem kell vele semmit csinálni, meg már együtt éltem ezekkel a kicsi tünetekkel, fel se tűntek. Időnként reggeli orrdugulás. Lassan egy hónapja új munkahelyem van és valósz ínű az ottani anyagok előhozták a mandulagyulladást, ami ott lapult. Akkor kezdődött, mindig mintha erősebben lett volna valami a torkomban, meg ilyen égő érzés enyhén beljebb, ez utóbbi soha nem volt, ezért lett fura, majd egyre ideges ítőbb. Ez múlt hét óta jobban felerősödött,  így felkerestem egy orvost, mivel már meg is néztem a tükörben, hogy mi van ott. Egy nagy fehér foltot láttam a mandulán és meg is van nagyobbodva, a jobb oldalon, m íg a bal oldalon nem látszik semmi és ezt a gombó

Úgy újabb szarság

Folytatom, mert ennek még nincs vége, de ez mellé egy újabb valami is társult, aminek fogalmam sincs az okáról. Persze, ezek a széklet állag változások nem szűntek, de már nem igazán foglalkozom vele. Ugye volt, hogy  írtam az orvosnak, miket eszek és milyen a széklet állaga, azóta már nem  írom és ő se látott semmi összefüggést, hogy mégis melyik kaja okozza. Mert nincs benne semmi logika.  Februárban két hétre elmentem egy szociális kompetencia fejlesztésre, ahol nagyon jól éreztem magam, majd tovább küldtek egy másik orvoshoz, aki május 17-én autizmust diagnosztizált. 2015 óta egyébként egyre közelebb kerültem a válaszhoz és a válasz ez, ez seg ített, hogy mindent megértsek. Egyedül csináltam, mert a családom még mindig nagy hülyeségnek tartja és szerintük csak bebeszélem magamnak. Továbbra is elvárják, hogy olyan legyek, mint az átlagos emberek. Én most ez ellen küzdök. Közvetlenül, mikor hazajöttem, február második felében, mintha megváltozott volna valami, depressziós hangulat

De ennek még nincs vége

Hanyagoltam az orvosokat. 2018. októberében elkezdtem szédülni a semmitől, ezért elmentem orvoshoz, hogy mi ez, és kétszer volt véres széklet (de nem hasmenés szerű, csak a szokásos laza). Ezt is elmondtam. Laborba küldött és ultrahangra. Labor nem mutatott nagy eltéréseket, gyulladás nincs, ultrahangra csak később lett időpont, november végére, ez eddig az utolsó és itt szigmabél gyulladást mutatott ki. Nyomásra érzékeny a baloldal. Mivel nem mutat gyulladást, az orvos azt mondta,  írjam az ételeket, miket eszek és milyen a széklet. December eleje óta  írom, január elején visszamentem vele, és nem megfejthető, hogy mely ételek okozzák, és valóban nincs összefüggés ebben, mert sose tudni, mitől lesz majd vizes hasmenés. (kicsit már gyakoribb ez, de ez is  így váltakozik).  Na, nézzük akkor pontosabban. A széklet állaga állandóan változik, akár egyik napról a másikra szélsőséges változás lehet. Pl egyik nap keményebb széklet (ilyen is van, csak ritkán sajnos), majd következő nap vize

Ciszta - 2017. tavasz

Sokáig nem mentem ezzel a szarral orvoshoz, mert már elegem volt, de féltem, hogy fájni fog, mikor megjön,  így a munkabeosztásokat is ehhez igaz ítottam, és, ha megjött, akkor a napot kihúztam vele, de a következő napot felcseréltem egy másik nappal, ha a vártnál hamarabb vagy később jött meg. Felesleges volt, de jobb felkészülni az újabb fájdalomra. 2017 elején már nem befolyásolt ez, már kib írtam gyógyszerrel a napokat és nem történt semmi. A laza széklet, mint mondtam, már állandó volt. Egyébként már különböző gyógyszereket is szedtem erre a szarra, de teljesen feleslegesen, nem lett se jobb, se rosszabb. Márciusban váltottam és egy kertészetbe mentem dolgozni, és emelgetés közben éreztem egy fájdalmat a jobb oldali alhasban, ahol régen a gyulladás volt és ez egyre szarabb lett, egyre jobban éreztem, akkor is, mikor nem volt meg. Mikor megjött, erősebb volt, de nem olyan elviselhetetlen, mint egykor. Egyébként a bal oldalt éreztem a fájdalmat, mert oda sugárzott ki. Ez a baloldal

Egy ideig nem volt fájdalom - 2015-16 tél/tavasz

2015. november 5 és 2016. június 16 között antipszichotikumot szedtem, minimális adagot, de, hogy minek, azt nem tudom, mert csak rosszabbat tett és semmi értelme nem volt és folyamatosan csak emelte az adagot, majd megmondtam, nem vagyok hajlandó tovább szedni. Ezt csak azért  írom be, mert lehetséges-e, hogy a későbbi cisztához van-e ennek köze, mert szerintem van. Ez is egy ciklus felbor ító volt, cserébe viszont megszűntek a fájdalmak. Az elején szó szerint egy hetet késett és akkor még fájdalmas volt és hasmenéses (2015. december). 2016. márciusában variálni kezdte az orvos a gyógyszert,  így felborult a rend, már mindegyiket egy nagy szenvedés volt bevenni. Áprilisban visszatért a fájdalom és hatalmas késéssel jött meg (2016. április 4). Aztán megint csillapodott kicsit ás a fájdalmak is ritkábbá váltak. Gyulladást nem mutatott ki, vizsgálatok ismét negat ívak voltak.  Felmerült az endometriózis a háziorvosban, de nem volt igazolható. 2016. szeptember 17-én volt az utolsó fájd

Majdnem meghiúsult út - 2015 ősz

Budapesti indulás 2015. szeptember 20-án, már hamarabb odautaztunk, és nagymamám ott lakik, ezért nála aludtunk. 19-én jött meg, egy kicsit hamarabb (Ha a négy hetet nézzük, eddig mindig 28 napra). A tanfolyammal már végeztem. Vizes hasmenésre ébredtem ismét, de utána ettem egy virslit, mert azt gondoltam, ez is egyszeri esemény volt, de nem, mert a virsli után még egy vizes hasmenés. Eltelt több óra, 30 fok volt kint, kiültünk a kertbe és a fájdalom fokozódott, a gyógyszer nem seg ített, később 38 fokos láz. Megkockáztattam a spagetti és a körte evést és nem történt utána semmi. Sokak szerint nekem otthon kell maradni,  így nem utazhatok el, de tudtam, hogy utána jobb lesz, ez azért van, mert megjött és mindig akkor van. Mamám erőltette, hogy menjünk az ügyeletre, de az egy nagy hülyeség volt, mert tudtam, hogy kórházba fog küldeni. Elmentünk a kerületi ügyeletre és hatalmas marhaságokat hordott ott az orvos. Beutalt egy olyan kórházba, ahol fertőző betegeket kezelnek és semmiképp se

Sürgősségi - 2015 nyár

2015. június 1-én ismét megjött. Ja és a szokásos 25-26 napos ciklusom 27-28 napossá vált, ami még persze, normális és talán még megszokottabb, mint az eredeti. Emiatt többször azt éreztem, késik pár napot. Most is  így volt. Ez hétköznap volt, és pont a suliban jött meg és egyre elviselhetetlenebbé vált a fájdalom, hogy haza kéreckedtem. A tanár megkért valakit, k ísérjen el az állomásig, ami kb úgy 10 perc volt gyalog, vagy még annyi se. Lényeg, hogy mentő lett a vége és sürgősségi, egy vénás fájdalomcsillap ítót nyomtak belém, ami hatására jobb lett. Különböző vizsgálatok, de hála a gyógyszernek, minden negat ív lett (mégsem olyan jó, mert  így a tények kerültek feledésbe). De ezt tudván másnap mondták, hogy menjek vissza, de ne oda, hanem a területileg illetékes kórház sebészetére. Hazamentem, de iszonyat hányinger jött rám, majd otthon egy hányás lett belőle. Azt mondták, ne egyek semmit, csak igyak. Ja és aznap semmit se ettem, de éhes voltam már (hányás után). Másnap irány a se